Amikor először döbbentem rá, hogy nem változik semmi attól, hogy máshogy gondolkodom, akkor estem kétségbe igazán. Mert ugye azt mondják, a gondolataink határozzák meg a világunkat. Ez igaz is. De mi az amit legeslegelőször tapasztalnak a körülöttünk élők? Azt amit csinálunk: ahogy válaszolunk, ahogy reagálunk egyes helyzetekben. Attól, hogy tudom milyen rossz a másiknak, de még ugyanúgy reagálok, még nem változik semmi. Csak elindultam az úton. Tudom, hogy haladok, de még nem értem a végére, hiszen ez egy folyamat. Először tudom, hogy másképpen is lehet gondolkodni. Érezni kezdem a gyerekem belső világát. De kezdetben még nem biztos, hogy másképp reagálok. Max. észreveszem, hogy igen, ez az a helyzet, amikor a noszogatás helyett meg kellene állni és megbeszélni, de most erre képtelen vagyok. De majd a következő alkalommal, akkor igen. És ha elég tudatos vagyok, akkor valóban a következő, vagy éppen harmadik, negyedik alkalommal már másképp reagálok. A másképp reagálás pedig meghozza a változást is.
Valójában nem az okozott problémát, hogy akaratos a gyerek, hanem az, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Tehetetlen voltam ami elkeserített. Irányítani akartam a dolgok lefolyását, mert attól úgy éreztem rend és biztonság van. Csak éppen a gyerekem ezt nem így gondolta. Nem viselt el semmilyen irányítást és korlátot. Mikor végképp elegem lett a kettőnk között, a látszólagos irányításért folyó harcból, akkor úgy döntöttem, hogy engedek. Minden egyes „engedés” közben tudatosult, hogy valójában egy dolgot teszek: leválok egy mások által támasztott követelményről. Ki mondja meg, hogy mi a jó és miért? Lehet ezt másképp is? Naná, hogy lehet! A megoldásoknak csak a kreativitásunk szab határt.
Nézz úgy a gyerekedre, mint önálló, szabad akarattal rendelkező emberre, akiknek ugyanúgy joga van eldönteni, hogy mit szeretne, mint nekünk felnőtteknek. Legyen az ruha, étel, játék, vagy éppen extrémnek tűnő viselkedés, hiszen mindennel tapasztal és eközben tanulja meg, hogy a saját akaratának milyen következményei vannak.
Belegondoltál már milyen erőszakos dolog a hagyományos értelemben vett nevelés, ha ebből a szemszögből nézünk rá?
Visszatérve az eredeti kérdésre. Mikor lesz könnyebb?
Akkor, amikor már nem küzdesz az irányításért. Nem küzdesz azért, hogy másoknak megfelelj. Amikor félelem nélkül érzed, hogy mi helyes és mi nem. Amikor őszintén el tudod mondani a gyerekednek, ha neked is rossz napod van. Amikor nem várod el, hogy minden tökéletes legyen. Amikor tudod, hogy a helyeden vagy, és az önmegvalósításod valóban önmagadról szól. És végül, amikor másképp cselekszel…
